2014. augusztus 29., péntek

Vissza a suliba 2014- Négy egyszerű ötlet :)

Sziasztok!

----> Facebook <----

Hát igen, sajnos az idei nyár is elrepült, pár nap múlva megint elkezdődik az iskola, ezért a mai posztban négy, könnyen és gyorsan elkészíthető "vissza a suliba" manikűrt hoztam. Remélem tetszeni fognak Nektek az alkotások és, majd Ti is elkészítitek. 


Első lépésként felvittem két réteg fehér lakkot a körmeimre, majd megvártam ameddig ezek a rétegek jól megszáradtak. 

1.) Pöttyös manikűr

Ez az egyik legegyszerűbb megoldás a világon. Egy pontozó segítségével pöttyöket tettem a körmeimre, majd miután ezek megszáradtak egy átlátszó lakkal fixáltam a manikűrt. A pontozót hullámcsattal tudjátok helyettesíteni, de ma már pár száz forintért szinte bárhol be tudjátok szerezni őket.


2.) Csíkos minta

Ehhez egy rózsaszín és egy kék lakkra, valamint két vékony ecsetre lesz szükségetek. Az egyik ecsetet mártsuk bele a kék lakkba, majd fessünk vele három, négy vízszintes vonalat a körmünkre. Ha ezek megszáradtak, akkor rózsaszínnel húzzunk egy függőleges csíkot, így olyan lesz a végeredmény, mintha egy csíkos füzet széle lenne. Utolsó lépésként itt is használjunk átlátszó lakkot, hogy a munkánk tovább tartson.


3.) Diagram

Ehhez is minimum 2 különböző színű lakk kell. Az első színnel fessünk egy vonalat, ami áthalad az egész körmünkön és van benne egy vagy két törés is. Majd a másik színnel ismételjük meg ugyanezt, így a végeredmény úgy fog kinézni, mint egy diagram. 


4.) Koordináta rendszer

Az utolsó manikűr az én személyes kedvencem, persze nem azért, mert annyira szeretem a matekot. :) Ehhez két vékony ecset, egy fekete és egy színes körömlakk kell. Feketével fessük meg a koordináta rendszerünket, majd ha megszáradtak a vonalak, akkor a színes lakkal fessünk bele egy hullámvonalat. Az átlátszó lakkról itt se feledkezzünk meg!


Nektek melyik ötlet tetszik a legjobban? 




Jó szórakozást! ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése